Fölötted a rezzenéstelen kék ég. Arcodat megsimítja a szél, és valami megfoghatatlanul furcsa illatot töm az orrodba. Lábad alatt nem a megszokott aszfalt vagy a macskakövek izzanak. Hátad mögött összezárul az emberáradat, és nem gondolsz vele, két lépéssel arrébb mit hagytál magad mögött. Füledet idegen hangok töltik meg, és pár pillanatig elmélázol: angolul, franciául, vagy netán olaszul szóltak? Lassan majszolsz egy sütit, amivel a legutóbbi üzletben kínáltak meg. Meztelen nyakadat már tegnap pirosra égette a nap, s most nyújtogatod, hogy észrevedd a menet élén imbolygó esernyőt, ami tudtoddal az idegenvezetőben végződik.
Közben újabb és újabb ingerek érnek: a tágas tér a kúttal elmarad mögötted, és most egy alig két méter széles (széles?) utcában próbálod terelgetni a csoport lemaradozó tagjait. Hol jobb, hol baloldalt bukkan fel egy-egy kirakat, bennük kendők, láncok, üvegfigurák, álarcok. Aztán elhaladsz egy fabetétes ajtó mellett, és megállsz szimatolni: fahéj! Nem, inkább valami zöld: oregano! Hirtelen ez is elillan, és már a következő benyomásra figyelsz. Előtted feltűnik két oszlop, azon túl hajók meg a lagúna. Rövidke ideig együtt imbolyogsz a megállóval, majd hamar felugrasz az érkező hajóra. Még le sem ért a feneked az ülésre, de már lelkes élménybeszámolóba fogsz, mert eszedbe jutott, milyen jó volt hajózni a Szajnán és látni Párizs hídjait alulról is. Mesélsz Fontenay kútjáról, és az otthoni Cinca patakról, közben Burano valamelyik míves közkútjánál frissülsz fel.
És bár mindenki tudja, hogy a tenger sós, az élmény mégis kicsit mellbe vág. Mint az imént egy hullám, és most szemed, szád, orrod tele lett sós vízzel. Mindenféleképpen muszáj pár kagylót is gyűjtened, aztán kirázod a forró homokot a törölköződből.
Lassan baktatsz visszafelé, mert sötétedik, de a szálloda előtt megtorpansz: szemed előtt alkonyi fényben fürdik az egész Szent Márk-öböl a történelmi belvárossal együtt. Kigyulladnak a víziutakat jelző fények, egy darabig még állsz megbűvölve, üres fejjel, majd szépen beballagsz a hotelbe.
Este becsomagolsz, utoljára magadba szívod Velence hangulatát, és azzal az elhatározással mész haza, hogy ide még egyszer vissza kell jönni. A csoport nélkül, idvez nélkül, csak kettesben a pároddal…
Kommentek