Egyszer régen, még másfél évvel ezelőtt volt szerencsém egy hetet Indiában tölteni. Aztán mikor hazajöttem, volt szerencsém indiaiakkal együtt dolgozni. Amikor az egyikük először írt nekem a céges meszendzseren keresztül, gondoltam, kamatoztatom hatalmas indiai szókincsemet.
* Hallo, Katalin, how are you? (Szia, Katalin, hogy vagy?)
Amúgy is kedves és barátságos népségnek tartom őket, úgyhogy:
* Namaste. (Üdvözöllek. Aféle bárhol bevethető köszöntés, ők is használják a mindennapokban.)
Nos, ami mosolyáradatot kaptam erre a mondatra, azt nem tudom érzékeltetni. 🙂
–o—-
Másfél éves a kedvenc unokahúgom is. Horoszkópja szerint ideális lenne ketrecharcosnak, mert a vaddisznó évében született, ráadásul bika, és eléggé határozott már most is.
Nos, ezt a kis vadmalacot nemrég meglátogattam. Az első negyedórában ugyan még nem voltunk haverok, aztán kicsit játszottunk, meg rajzoltunk, míg az anyja előkészítette az ebédet. Behozott nekünk egy tálka pufulecet (puffasztott kukorica snack, nálatok kuki, nálunk pufulec). Szóval uncsihugi mindkét kezében ott figyel egy-egy pufulec, az egyiket tömi a saját szájába, a másikat az enyémbe.
Semmi pillanat alatt az ujja köré csavart….
Kommentek