Drága, aranyos, egyetlen férjecském is szokott néha hazahozni egy-egy sztorit. Most például egy kéttagú kőműves brigádot hallgatott ki, amint épp a lépcső miatt voltak gondban:
– Te, Józsi, álljunk le és gondolkodjunk, hogy is kell ezt a nyomorult lépcsőt megcsinálni?
– Gondoljuk át, Béci, mert nem lesz ez olyan egyszerű.
És utána szinte csak Bécit lehetett hallani, ahogy ontotta magából az ötleteket, Józsi szegény meg szóhoz se nagyon jutott mellette, pedig neki is lett volna javaslata. Aztán egyszer csak megunta:
– Te Béci, engem miért nem hallgatsz meg? Miért csak te gondolkodsz?
– Mert én vagyok a főnök.
Kommentek