Van ebben a kis országban egy olyan hely, amit úgy hívnak: Zalaszántó. Mellette magasodik a Világosvári- hegy, és a hegy tetején áll a Béke sztúpa. Aki szeretne egy kicsit megpihenni, lelassulni, megtapasztalni valami rendkívülit, vagy egyszerűen csak kíváncsi, felkeresi ezt a hegyet, és a hegy tetején a sztúpát.
Színes imazászlók lengenek a fákon, csend van, és aki ide ellátogat, a hangját halkabbra fogja, a járását lelassítja, és nem siet sehová. Inkább leheveredik a fűbe, pihen, feltöltődik.
Aki mélyebben szeretne elmerülni, a sztúpától nem messze van egy meditációs központ, ami mindenki előtt nyitva áll. Odabenn még mélyebb csend, és a lehetőséged van arra, hogy akár csak két percre leülj és meditálj.
Odabenn én is letelepedek egy szivacsra, és elcsendesedek. Először mindenféle profán gondolatok rajzanak a fejemben kezdve azon, hogy csak most ne hívjon senki, mert elfelejtettem lehalkítani a telefonomat, aztán kikapcsolom a hangokat, és szemlélődni kezdek. Nyugodt mosolyú Buddhák ülnek szemben velem, a középen ülő különösen megragadó: lótuszülésben ül, bal keze tenyérrel felfelé az ölében pihen, jobb keze a térdén, ujjai a föld felé mutatnak. Arca nyugodt, szemei engem figyelnek és mindent látnak…
A külvilág zajai egyszerre elhalnak, és egyedül maradok. Most épp nincs kérdésem, nincs kérésem, nem mormolok imát vagy mantrát, csak hallgatok és várok.
Aztán a csendben egyszer csak megérkezik az üzenet, és az én arcomon is megjelenik Buddha nyugodt mosolyának a mása:
“Nem ítélkezem fölötted. Olyannak fogadlak el, amilyen vagy.”
Kommentek