Évekkel ezelőtt érkezett hozzánk egy új kolléga, és az én feladatom lett őt betanítani. Eleinte szépen haladt, aztán valami miatt megrekedt. Pedig lelkes volt, meg is akarta érteni a feladatot, nem csak gépiesen végrehajtani, szóval rengeteget jegyzetelt, kérdezett, megint jegyzetelt, és megint kérdezett. Én pedig gyakorlófeladatokat állítottam neki össze, ha hibát találtam utána, hagytam, hadd jöjjön rá a megoldásra, ha pedig nem ment, együtt megnéztük. És megint csak jegyzetelt és kérdezett.
Körülbelül három hónap után, mikor már minden lehetőséget kimerítettünk, hogy teljes értékű kolléga legyen, de mégsem sikerült, sajnos kénytelenek voltunk megválni tőle. Nagyon sajnáltam, hogy el kellett küldenünk, mert értelmes, lelkes, jóindulatú gyerek volt. Csak éppen egy teljes kollégát lefoglalt, hogy segítse és ellenőrizze.
.
.
.
Nem is olyan régen új munkahelyre kerültem. Eleinte egész jól haladtam, aztán valami miatt megrekedtem. Lelkes voltam, jegyzeteltem, többszáz kérdést tettem fel minden nap, mert jól akartam végezni a munkámat. Gyakoroltam, jegyzeteltem, háttérinfókat tanultam meg, és leírtam minden apróságot, ami a napi munka kapcsán elém került. Minden segítséget megkaptam, minden kérdésemet megválaszolták, mégis mindig elcsúsztam valami banánhéjon.
Szóval pár hónap után nagyon sajnálták, de különváltak az útjaink.
Ritka, mikor az ember ilyen hamar az érem minkét oldalát megtapasztalja.
Nincs hepiend, tapasztalat van.
Kommentek