Kezdjük talán a “hol nem volt”-tal.
Nem szeretem a sört, valahogy nem sikerült megbarátkoznom vele. Ennek oka pedig egy gyerekkori trauma…
Elmesélem.
Vagy négyéves lehettem, mikor naaagy sátoros lagzi volt a családban, természetesen a kellő mennyiségű részeg rokon sem hiányzott. Az egyik ilyen családtag az orrom alá dugott egy sörösöveget, hogy kóstoljam csak meg, finom.
Namármost: mit érez mindebből egy négyéves gyerek?
Azt, hogy büdös.
Azóta nem vagyunk barátok a sörrel.
És folytassuk a “hol volt”- tal, és egy kicsit töményebbel.
Indiába készültünk, és feltettem a szokásos kérdést az idegenvezetőnek: a szokásos hülyeségeken kívül mit vigyünk magunkkal mindenképpen.
Csak ennyi volt a válasz: PÁLINKÁT!
Szóval beszereztünk egy kis jóféle negyvenfokos barackot, és megnyugodtunk, hogy ezt egyetlen baci se fogja túlélni.
Csak azzal nem számoltunk, hogy mi is akkor ittunk életünkben először. Az első pár nap még elment, aztán eljött az a pillanat, mikor reggeli előtt ránéztünk az üvegre, és egyszerre sóhajtottunk fel: Bakker, már megint inni kell?!
Imádom a traveles söfőröket. Náluk olyan nincs, hogy nem iszol. Orbitális készletekkel készülnek minden egyes útra: ha nem szereted a sört, a móriaknál tuti van vagy hatféle bor. Ha nem jön be a bor, akkor igyál páleszt. Ha az se tetszik, van fincsi likőr. Ha még az se, biztos van valahol egy üveg whiskey elfekvőben.
Ja, és a szenderd kérdés előtte:
– Olyan rossz színed van. Mondd, iszol te rendesen?
Kommentek