Vannak emberek, akik vitathatatlanul nagy hatással voltak ránk, ma egy régi tanáromat szeretném megidézni két rövid történet erejéig.
Magyart és történelmet tanított, és imádott túrázni. Része volt abban, hogy bármilyen történetet is olvasok, érdekel a sorok közt megbújó mélyebb jelentés. Persze humoros kiszólásért sem kellett a szomszédba mennie:
Május volt, zsongítóan meleg, a felelés már lezajlott, a kedélyek megnyugodtak- szóval lehetett egy kicsit bóbiskolni.
Tanár úrnak elege lett, hogy ha feltesz egy kérdést, senki sem jelentkezik, és csak voltunk- de minek??
Szóval megemelte egy kicsit a hangját:
– Mindjárt kiosztom a Gárdonyi- díjakat!
Kicsit megélénkültünk.
– Milyen Gárdonyi- díjat? És mire fel?
– Mi van a sírjára írva?
Pislogtunk, mint hal a szatyorban, de egyikünk se válaszolt. Tanár úr nem is várt tőlünk választ, inkább megadta:
– Csak a teste!
–o—-
Mint említettem, imádott túrázni, és tizenegyedikben összefogtunk az osztályával, és közös osztálykirándulást szerveztünk. Tihany mellett felballagtunk barlanglakásokhoz és a Ciprián- forráshoz.
A forrásnál Tanár úr felélénkült:
– Jaj, tudok ám én egy babonát! Isztok három kortyot a forrásból, majd felém fordultok, és a következőket mondjátok: “Uram, könyörgök a segítségedért!” (vagy valami hasonlót, latinul mondta), akkor annak garantáltan sikerülni fog a történelem érettségije!
Isten nyugtassa, Tanár Úr, köszönöm, hogy tanított!
Kommentek