Előrebocsátom, a történet hosszú lesz, mert vagy húsz éve kezdődött…
Kezdődött azzal, hogy egyszer csak- minden előjel nélkül- elkezdtem kung-fut tanulni. Aztán telt- múlt az idő, én pedig gyarapodtam években, tapasztalatokban és technikákban. Olyannyira, hogy 2011-ben a Mesterem elérkezettnek látta az időt, és benevezett az országos Budo versenyre. (Amit aztán meg is nyertem.)
A kupagyőzelemmel párhuzamosan több dolog is történt: a Mesterem a lányává fogadott, a Szövetség Elnöke pedig felfigyelt rám és ettől kezdve a távolból figyelemmel kísérte a soromat. Tudni kell, hogy a Mesteremmel szoros kapcsolatban áll- a Budo nagy családjában úgy tekintenek egymásra, mint apa és fia.
Aztán megint telt- múlt az idő, én pedig tovább gyarapodtam- most már danokban is. Mikor megszereztem a másodikat, az Elnök a Mesterem útján jelezte, hogy a diplomát személyesen szeretné átadni nekem az év végén esedékes összejövetelen.
A protokoláris események után álltunk hármasban a bordásfalak alatt és beszélgettünk. Egyszer csak az Elnökhöz fordultam és a következőket találtam neki mondani:
– Kiyoshi sensei, mondok én valamit. Ez a drága ember, az én Mesterem úgy tekint magára, mint a fogadott apjára, rám pedig, mint a fogadott lányára. Szóval: lenne a tiszteletbeli nagyapám?
Ő pedig elnevette magát, homlokon csókolt, és vállalta…
Kommentek