Bekapcsolom a tévét, a rádiót, kinyitom a hűtőt, az ajtót, a csapot, és még ott is az folyik, hogy hogyan kell egészségesen élni. Hangsúlyozzák az aktív élet fontosságát, és természetesen az egészséges étkezés előnyeit és hasznát. Én vitatkoznék ezzel a nézettel.
Például ha meggondolatlanul elkövetjük azt a végzetes hibát, hogy a civilizáció áldásait magunk mögött hagyva, senki által nem bátorítva és ennek ellenére kimerészkedünk az erdőbe, csúnya meglepetések érhetnek. Már az első fánál látjuk, hogy ezt a dzsungelt nem nekünk találták ki. Az urbanizációban megszokott parkok és ligetek helyett olyan sűrű szövedékét látjuk a növényeknek, hogy már nem látjuk a fától az erdőt. És ha közelebb megyünk, tapasztalhatjuk hazánk flórájának és faunájának személyünk ellen intézett támadásait. A csalánosból kipattanva egyenesen egy vöröshangyabolyba lépünk, két méterrel arrébb egy vadméhfészket verünk le a helyéről. Hiányzik ez nekünk?!
Feledve ezeket beljebb csörtetünk egy vaddisznócsapáson, melynek gazdája éppen velünk szemben csörtet. Rövid futás után megismerkedünk az őzek kútjával. A hideg víztől felfrissülve felpattanunk, és tovább folytatjuk a cserjézést egyre hiányosabb öltözetben, melyet a bozót még hiányosabbá tesz. Próbálunk visszajutni a civilizációba. Kiáltásunkra csak a visszhang felel. Belénk hasít a felismerés: egyedül vagyunk! Ijedve konstatáljuk: mi és a természet! Erotikus küzdelem az elemekkel!
Rövid fohász után visszatalálunk a kiindulási ponthoz. Ami még belőlünk, a ruhánkból és az önbizalmunkból maradt, nem sok. De még ezt is igyekszünk visszamenteni betonodúnk összkomfortos félhomályába. Ide talán nem jön utánunk a féktelen natura!
Ezek után nem nehéz rájönni, hogy mennyivel kellemesebb egy kiadós étkezés után a fotel kényelmes melegéből nyomogatni a távirányítót, mint kimerészkedni a természet vad, féktelen és kiszámíthatatlan erői közé.
(Készült 1998-ban, egy túrázni szerető tanár által feladott házi feladatként)
Kommentek