Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, ott, ahol a sarkantyús kakas kukorékol és a tövises malac kutat az avarban, volt egy aprócska falu, a faluban pedig egy még aprócskább templom. A templom mellett egy picike házban lakott a pap, aki minden pénteken tanított az iskolában, szombaton játékot szervezett a templomkertben, és vasárnap misét mondott a falusiaknak.
Szegény falucska volt ez, és szegény volt a papja is. Nem volt ennek a papnak egyebe, mint egy ágya, amiben aludt, egy asztala, egy széke, és egy szekrénye, amiben az egyetlen reverendája lógott. Amiről viszont még ő sem tudott, az az, hogy a templomban lakott egy egérke.
Ez az egér a közeli mezőről költözött be a templomba, mert úgy hitte, itt jó dolga lesz. Keservesen tévedett. A templomban a sok aranyozott dísz, a kőszobrok, az oltár és a padok mellett nem volt semmi ehető. Hiába rágta meg a gyóntatófülkét, aztán Szűz Mária csipkeszoknyáját, majd az oltárkép sarkát is, éhes maradt.
Elkeseredésében rászokott arra, hogy megdézsmálja a falusiak zsebét, míg ők a misét hallgatták, hátha akad ott valami ehető. Néha talált egy- egy falatka kenyeret vagy kolbászhéjat, de egyszer nagyon megjárta egy kopott zekével: a zsebében régen egy darab szalonna lehetett, mert a zsírja foltot hagyott az anyagon, és az illata is még érezhető volt. Hiába harapott lukat abba a zekébe, csak még éhesebb lett tőle.
Egyik vasárnap arra vetemedett, hogy mise alatt felmászott magára a papra, és észrevétlenül megrágta a keménygallért, de csalódottan volt kénytelen otthagyni. A gallér egy vékony falapocskától volt olyan kemény.
Hanem este, mikor a pap észrevette, hogy az egyetlen reverendája is tönkrement, éktelen patáliát csapott. Még a templomban is hallani lehetett a kiabálást, és az egérke a zaj elől a legtávolabbi sarokba menekült.
Másnap reggel a pap elhatározta, hogy elkapja azt az egeret. Kölcsönkérte a szomszédjától a macskáját, és éjjelre bezárta a templomba abban a reményben, hogy hamarost megszabadul attól az apró kártevőtől.
Hanem a macska nem volt egy vérengzős fajta, még verebet sem fogott soha, hogy megegye, az egérhúst pedig kifejezetten utálta.
Érezte ugyan az egér szagát, még az egérlyukat is megtalálta, de csak lecövekelt előtte és várt. A kisegér meg remegve kucorgott a lyukban, nem mert előjönni. Érezte ő, hogy ősi ellensége várja kint, mégis muszáj volt kimennie, mert délután felfedezett néhány búzaszemet az egyik pad alatt, de lehetősége már nem volt elhordani onnét.
Egyszer csak nekidurálta magát, és uzsgyi! Kisurrant a lukból. A macska unottan bámult utána, de nem mozdult. A kisegér felkapott egy búzaszemet, és igyekezett vissza a vackára. Elrohant a macska előtt, és beviharzott. Aztán kíváncsian kikukucskált, mert furcsállta, hogy amaz nem üldözte. Óvatosan kikukucskált, az egyik lábacskáját még ki is tette a lyukból, de a macska továbbra sem adta jelét, hogy egeret szeretne vacsorázni.
Felbátorodott erre az egér, és kióvakodott a lyukból. Odaállt a macska elé, nézte egy darabig, majd halkan elcincogta neki a bánatát. A macska figyelmesen meghallgatta, majd lehasalt, és elmondta neki, hogy ő a hentes macskája, és ha megígéri neki, hogy semmi kárt nem okoz a gazdájánál, és nem költözteti oda a családját, hát isten neki, fakereszt!, vele jöhet.
Megígérte az egér, hogyne ígérte volna, dehogy rág meg ő bármit is! Meg aztán volt is eszében odavinni a családját, van nekik elég élelem a mezőn. A macska erre megengedte, hogy megkapaszkodjon a hasán, és mikor reggel a pap kinyitotta a templom ajtaját, a macskának se kellett egyéb, átnyargalt a pap két lába között, és meg sem állt a hentes házáig.
Ott aztán letette az egeret, és megengedte, hogy igyon a tejecskéjéből. Vacsora után elvackolták magukat, és boldogan éltek ezután, míg meg nem haltak.
Kommentek