Gyümölcsleves készül ebédre. Katus mellettem az egyik széken állva figyeli, ahogy apró buborékok gyöngyöznek az almafalatok mellett. Megkeverem, mire bukdácsolva helyet cserélnek a körtével és a mazsolával.
– Kérem a fahéjat, kicsim.
– Az melyik?
– Tudod, a sárgakupakos.
Nyögve felmászik a konyhapultra és nagy csörgések, zörgések közepette keresi a fahéjat.
– Nem találom.
– Úgy néz ki, mint a fakéreg.
– Anya, te kérget raksz a levesbe? – mered rám ijedten.
Felnevetek.
– Igen, fakérget. De nem minden fakérget lehet beletenni a levesbe, csak a fahéjfa kérgét. Segít a pocakodnak rendesen működni.
Elfordul, és megint kotorászni kezd a fűszeres üvegek között.
– Ha már ott vagy, kelleni fog a szegfűszeg és a szerecsendió is- szólok utána.
– A szerencsediót már ismerem. Ez meg olyan, mint apu apró szegei.
– A dédi szegecskének hívta. Ezek is kellenek a levesbe. Képzeld, a szegecske megöli a bacikat – azzal pár darabot beleszórok az egyre finomabb illatú levesbe.
Otthagyom a tűzhelyet és előhalászom a habverőt, egy tálat és a fűszerreszelőmet.
– Na, ma te fogod behabarni a levest. Liszt, tejföl, itt a habverő, aztán csomómentes legyen ám!
Imád csörömpölni a habverővel, most is nagy igyekezettel és műgonddal keveri ki a habarást. Aztán visszamászik a pultra a fazék mellé, hogy minél közelebbről nézhesse, ahogy belecsorgatom a levesbe. Aztán várnunk kell egy kicsit, hogy felforrjon.
Abbéli igyekezetében, hogy segítsen a levesnek hamarabb forrni, hallom ám, ahogy az orra alatt mormolja: „főj, főj, főj”.
– Kész a leves- nevetek Katusra, és elzárom a fazék alatt a tüzet. De látom, hogy nagyon mondani szeretne valamit- Ki vele, Katus, mit szeretnél?
Összeráncolja a homlokát és belekezd:
– A fahéj segít a pocakomnak, a szegecske megöli a bacikat. De mire jó a szerencsedió?
– Az is segít megemészteni az ebédet. De a fahéj is megöli a bacikat, ezért szoktam egy darabot a teámba tenni, ha meg vagyok fázva. A szegecske pedig gyulladáscsökkentő is, apának ezért készítek belőle szájvizet, ha úgy érzi, hogy megint begyulladt a fogínye.
Katus elgondolkodik, még a szemöldökét is összevonja a nagy agymunkában, majd kibukik belőle a kérdés:
– Anya, te mindig ennyi jóságot főzöl bele a levesbe?